A szüleinek azt tanácsolták az orvosok, haza se vigyék a láb nélkül született, vélhetően értelmileg is fogyatékos kislányt. Szerencsére nem fogadták meg a tanácsot, Fanni boldog ember és most már paralimpiai aranyérmes, tökéletes szellemi képességekkel megáldva.
Lenyűgöző történet Illés Fannié, aki a tokiói játékokon 100 méteres mellúszásban, S4-es sérültségi kategóriában diadalmaskodott, s immár világ-, Európa és paralimpiai bajnoknak is vallhatja magát.
Pedig 29 évvel ezelőtt hajszálon múlt az élete, sőt, valójában halott volt. A császármetszéssel világra hozott Fanni halva született, újra kellett éleszteni. Lábak nélkül, kisebb tenyérrel és kevesebb ujjal jött a világra, orvosai pedig azt javasolták édesanyjának, felejtse el.
– Az anyukám kéthetes koromig nem is látott. Az orvos közölte vele, hogy lábak nélkül születtem, valószínűleg szellemileg is sérült vagyok, és hogy mondjon le rólam. Azóta kiderült, hogy szellemileg teljesen ép vagyok. Szóval haza is ment a kórházból, de lelkiismeret-furdalása volt – mesélte az Indexnek a sportoló, aki így végül családjához került, s szerető, támogató környezetben nőtt fel.
Kétéves korában már műlábat kapott, majd 12 esztendősen orvosi javaslatra kezdett el úszni, miután gerincferdülést állapítottak meg nála. Négy évvel később már a pekingi paralimpián indult, ahhoz azonban, hogy világversenyeken csúcsra érjen, újabb sorscsapáson kellett túltennie magát: 2017-ben otthonában balesetet szenvedett, leesett a párkányról, könyökét megműtötték. Miután hosszú évekig egyenlőtlen feltételek mellett küzdött kategóriájában, ekkor került át az S5-ösből az S4-es sérültségi fokozatba. Szintén fontos pillanat volt életében, amikor 2016-ban megvált a műlábaktól, s kerekesszékbe ült – ahogy egy korábbi interjúban fogalmazott, azóta érzi magát teljes embernek.
Mostanra pedig medálgyűjteménye is teljessé vált.
– A döntőben megpróbáltam olyan nyugodt maradni, amennyire csak lehet, és arra gondolni, hogy ez csak egy edzés vagy egy országos bajnokság. Előtte nem tudtam pihenni, ezért, mire délután visszajöttünk az uszodába, úgy éreztem magam, hogy összeesek, annyira fáradt vagyok – mesélte Illés. – A döntőt addigra annyiszor leúsztam a fejemben, annyira felpörgettem magam mentálisan, hogy fizikailag fáradtam el benne. Aztán valahogy mégis összeállt. Az utolsó 25 méteren kinéztem jobbra és balra, és arra gondoltam, aki innen elveszíti, az meg is érdemli. (Blikk.hu)
